Ha sikeresen eljutottunk odáig,
hogy van egy működő készülékünk, behangolt, kihelyezett antennánk, mikrofonunk,
akkor nem maradt más hátra: megpróbálhatjuk felvenni a kapcsolatot másokkal.
A CB-zésnek nincsenek írott szabályai, ettől
függetlenül létezik itt is etikett, amit célszerű betartani, különben
sok ellenséget szerezhetünk rövid időn belül.
Mivel a legtöbb embert csak rádióról ismerjük, ezért nem tudhatjuk, hogy
mennyi idős, ennek megfelelően abban sem lehetünk biztosak,
hogy tegezni, vagy magázni illik-e.
-Egyrész ezen okból kifolyólag, másrészt azért, mert a CB-s társadalom
egy összetartó csapat (volt valamikor), a rádióban mindig tegeződünk.
Akkor is, ha halljuk, hogy a másik oldalon 60-70 éves bácsival beszélgetünk.
Persze a tiszteletet ilyenkor is illik megadni,
ne sajnáljuk a neve mellé tenni a bácsi jelzőt.
Ha nagyobb távolságra szeretnénk elszólni,
elengedhetetlen lesz az SSB (USB/LSB) adásmód használata,
függetlenül attól, hogy ez 2002-óta nem engedélyezett.
Amennyiben meglévő ismerőssel akarunk kapcsolatot felépíteni, keressünk
egy szabad csatornát, ahol nem zajlik beszélgetés.
Ilyenkor azért illik beleszólni, hogy "Szabad-e a csatorna?"
Ha nem jön válasz, feltételezhetjük, hogy rajtunk kívül nincs más a frekin.
Amennyiben mégis kiderülne, hogy a csatorna foglalt, ne erősködjünk, inkább
keressünk másik frekvenciát.
Érdemes legalább 2-3 csatornával "arrébb menni", mert a szűk
sávkiosztás miatt előfordulhat,
hogy a közvetlen szomszédos csatornáról átzavarnak, vagy éppen mi zavarjuk
a beszélgetést.
CB-n gyakorlatilag mindenféle téma megengedett, de ne feledjük, hogy ezt
bárki hallhatja,
tehát bizalmas infókat ne adjunk ki, arra ott a GSM :)
Fontos, hogy valódi nevünket,
címünket, telefonszámunkat, vagy más olyan adatot, ami alapján beazonosíthatóak
vagyunk,
soha ne mondjunk be a rádióba, és ismerőseink adatait se adjuk ki, akkor
se, ha valaki direkt eziránt érdeklődik.
Ha valaki akár rövid ideig is hallott már
CB-s forgalmazást, egyből feltűnhetett neki, hogy mindenki valamilyen
becenévvel rádiózik.
Ezért ha még nem választottunk magunknak rádiós nevet, mindenképpen tegyük
meg.
Általában a Sanyika, Pistike, és más keresztnevek önmagukban nem praktikusak,
legalábbis nem jók arra, hogy másoktól megkülönbözthetőkké váljunk.
Ilyenkor célszerű valamilyen, -ránk jellemző- jelzőt, vagy más szót mellé
tenni.
Pl. " Villanyos Feri, Ifás Laci, Traktoros Gabi, 79-es Sanyi
" (születési évből pl.)
Lássuk, mi a teendő, ha egy meglévő beszélgetésbe
akarunk bekapcsolódni, vagy új ismerősöket akarunk szerezni:
Az Index-fórum CB-rádiós topicában DeTomaso
összefoglalta, mit kell tudni, mielőtt a közép40-en megszólalunk,
az alábbiakban az ő írása következik:
"Ha a sofőröket ismered
névről az jó, de figyeld meg az ablakukban biztos van egy kis sárga tábla...
maci, bobó, daru, golyó, de urambocsá' már volt pornósztár, meg f*stalicska
is (nevét többiek adták, mert sokat robbant le).
Ha várod a "golyót",
akkor időnként "Brékó a Golyó" témában a mikrofonba
kinyilatkoztatásokat teszel..
A "brékó" manapság
"breki"-re rövidült.
Persze mindezt az usb közép
40-en teszi az ember. Vagy Bp.-n sóderesek usb felső 32-n vannak pl.
Vagy itt szabolcsban felső 40-en. Ha a csati zsúfolt, akkor "arrébb"
megyünk.
Ha többen beszélgetnek, és
te bele akarsz szólni, akkor egy szünetben elég ha bemondod hogy "breki".
Ha hallották, -és nem zavarsz - valaki azt mondja neked, hogy "gyere
breki".
Illik bemutatkozni, pl.: "szevasz vagyok neked a vaskacsa, érdeklődnék
amerről jössz, van e a hátad mögött jóság-tisztaság?"
Jó esetben a válasz: "
Semmi ellenség kollega!"
Mivel szemben jött veled,
nyilván kíváncsi a te hátad mögött is mi van: "Neked is tisztaság
erre."
Megköszönni pedig: "
Köszönöm a hasznosat, további hatóság-balesetmentes utat, jó hazatérést,
nagy pihit, voltam a vaskacsa."
(egy két sóderes arc: "motornak nagy gázzal, asszonynak bő nyállal!!!")
Ha indulsz pl. Vácra, és
érdeklődsz, akkor pl.: "Breki, keresek kollegát kettesen Vác
felől!"
Ha erre nem jön válasz, akkor vác felé is kérdezd, hátha előtted van :-))
Ha "ellenséget"
látsz, akkor -miután elhagytad- rögtön: "Brékó, mondanám általánosba,
hogy a 2es úton a 15-ös kavicsnál
Vác felé/felől ott a trafi/háromlábú/büfékocsi/kpm/papíros/ stb..."
Kicsit érdekes a nyelvezete
a dolognak, hamar meg fogod szeretni, engem is megfertőzött. Persze figyeljél
pár napig, és abból is sokat lehet megtudni.
Általában minden kisebb helyi közösségnek
van egy hívócsatornája, de általánosan elmondható,
hogy ha a Közép 40-es csatornára tekerünk, USB
üzemmódban, akkor máris a kamionos hívócsatornán találjuk magunkat.
Fontos kiemelnem, hogy ez hívócsatorna, tehát ha találunk
valakit, akkor hívjuk át más csatornára, ne foglaljuk a hívófrekit.
(Ha nem így teszünk, előbb-utóbb a sofőrök is el fognak küldeni messzi
vidékekre, nem biztos, hogy a legudvarisabb stílusban :)
A rádiónk adásvég-hangját (roger beep) ne feledjük kikapcsolni,
mivel ennek a hangját nagyon sokan utálják, és szólni is fognak érte....
|